ÍZEK



3 Megjegyzés
Már több mint negyed éve itt vagyunk. Sok féle kaját kipróbáltunk már, bár szinte mindennap főzünk, próbálunk olyan ételeket az asztalra varázsolni, amit egyszerű és gyors megcsinálni. Viszont van pár "hazai" étel, amit szinte lehetetlen, mert nincs meg az az eredendő hozzávaló, amivel tényleg az igazi lenne. Nem vagyok nagy híve a magyar konyhának, nem rajongok a pörköltért, a székelykáposztáért vagy a zsíros dolgokért, de azért mégis ebben nőttem fel és akarva akaratlanul is megkívánjuk gyerekkorunk hagyományos ízeit, legfőképp úgy, hogy hónapok óta a közelünkben sem volt hasonló étel. Eleinte féltünk lecsót csinálni, mert kaliforniai paprikából azért nem az igazi, de a piacon ráleltünk egy standra, ahol van hazaihoz hasonló, bár piros színű paprika (itt édes chilinek hívják). Ezek után isteni lecsók készültek :). Aztán, az igazi pörkölt nokedlival a igazi, de eddig sehol nem láttunk nokedliszaggatót. Szerencsére Csilla nővére küldött egyet, azóta már volt kétszer pöri, elég fincsa lett :). A sertéshús alapjába véve nem a kedvencem, de a napokban Csilla csinált töpörtyűt (!!!), bár nem lett sok, de évente egyszer szívesen rágcsálom, tök jól esett :). Nehezen, de Csilla kapott szárazbabot és ma csinált fincsi füstölt húsos bablevest. Nem nagy dolgok ezek, de az itteni ízek után, olyan jó érezni egy kicsi hazait is :). Meg már volt eredeti tócsni is, ahogy mi szeretjük.
Tényleg, ti hogy csináljátok/hogy eszitek a tócsnit?(vagy nem tudom ti hogy nevezitek, görhönyt, lapcsánkát stb...) :)))

3 Megjegyzés:

Névtelen at: 2009. december 17. 14:39 írta...

Bocsi, hogy rögtön a közepébe: Hol vettétek a füstölt húst?
Lapcsánkát (szabolcsi szóhasználat) is szívesen elmesélem, Csabi, hívd fel Lajost!
Gréta, Palm Cove-ból.

CsCs at: 2009. december 18. 7:32 írta...

Kistarcsán természetesen görhönynek, s a világhírű Kistarcsai Görhönyfesztiválon készítjük el a legjobban és a legtöbbféleképpen! :)

Íme egy recept:

Táncosgörhöny avagy Pannon Trikolor

Ez az egyik legegyszerűbb magyar étel, s ebben az egyszerűségében rejlik a nagysága!
Kezdjük azzal, hogy fogj egy halom burgonyát, s tegyél hozzá még legalább öt szemet, mert úgyis kevés lesz!
A gyermekek lehántják a héját, aztán nagy türelemmel, de serényen, hogy meg ne barnuljon, le kell reszelni finomra. Lisztet adjál hozzá, annyit, amennyit felvesz, vess bele sót és egy keveset abból a fűszerből, amiről a magyar nép ajkán kelt nóták legtöbbje szól – ha nem vagy dalos kedvű, hát elárulom, a szerelmes rozmaring kívántatik bele, amitől Horatius szerint még a csúnyácska leány is megszépül! A masszát kavargasd, amíg el nem unod, s aztán a kulimászt egy nagyobb fajta evőkanál segítségével szaggasd forró zsiradékba. Ha a táncosgörhönyök mindkét orcájára kiült a mosoly, szedd őket szalvétára, s azon melegében add fel az alant leírt három mártással – vagy egyikével. A többi kulimásszal pedig cselekedd meg ugyanezt rendületlenül, míg csak az hagyja magát!

Apáid vére
Végy egy jókora adag nagyi-féle paradicsommártást. Csorgasd bele szagos virágok mézét, apríts friss rozmaringot és bazsalikomot bele, meg egy termetes gerezd fokhagymát. Szedj a nagypapa Erős Pistájából hozzá annyit, hogy tüzes legyen, mit a magyar legények!

A hon illata
Jó kövér tejföllel és elkapart fokhagymával képezz őrjítően illatos egyveleget. Egy csipet só kell hozzá, és még bele egy kis csombor kerül, ha kerül.

Rétek dala
Oly sok illatos fűszerszám terem szerte szép Magyarországon! A magyar mezőt járva gyűjts belőlük egy jókora marékra valót: turbolya, szeklice, csormolya s mind a sok szépen csengő nevűek lehetnek köztük. Vagdosd igencsak apróra, s vegyítsd el friss joghurttal. Csippents hozzá egy kis sót – aztán kezdetét veheti a görhöny-mártogatás!

Halmos Monika

Forrás: Kistarcsai Kulturális Egyesület - http://www.kike.hu

Csumby at: 2009. december 21. 16:55 írta...

Szia Gréta,

a husit a Colesban vette a Csilla, több féle van, több féle kiszerelésben :)


Szia (Csaba) CsCs!
Ez aztán igazán kimerítő válasz volt, köszönöm :)))

Megjegyzés küldése

newer post older post