
A hétvégi zöldség-gyümölcs piacozás még mindig egyik kedvenc programunk, mindig kíváncsiskodunk az asztalok között, hogy éppen milyen újdonságok vannak.És soha nem megyünk haza csalódottan s főleg nem üres kézzel, mert mindig ráakadunk valami kincsre.
Amióta Csabi is megszerette a mangót szeretettel válogatunk a mosolygós rózsaszínek közűl, de ráakadtunk egy zöldes-bordós típusára, amit PALMER-nek neveznek. A csillag gyümölcsnek (STAR FRUIT) is feletébb megörültünk, de annak inkább a szépsége, mint az íze varázsolt el. Lehetséges, hogy még éretlen volt, amiből vettünk, mert az íze nagyon savanyú és igazából csak savanyú. Viszont, olvastam róla, hogy isteni kiegészítőként pl.mangóhoz.

A DRAGON FRUIT, nem nehéz kitalálni: sárkány-gyümölcs vagy pitaya néven is ismerik,apró magvaival kiwi jellegű, több fajtája ismeretes, mi a piros húsú változatát kostóltuk meg, ami inkább cékla, mint kiwi ízű volt:) De a listámon szerepel a következőkben a fehér fajtáját is kipróbálni, ha már ismerőseink ódákat zengenek róla:)
Egy másik érdekes gyümölcs, a RAMBUTAN, ami igazi kis különlegesség a licsi fajtái között, színes, többnyire vörös szőr borítja, de a húsa hófehér, lédús, édes-savanykás íze nagyon frissítő.
És végűl az ACHACHA nevű gyümölcs, aminek magyar nevét nem sikerűlt megfejtenünk, de elmondhatom, hogy rögtön bekerűlt a kedvenceim listájára. Bárhogyan összpontosítok nem találok szavakat, ami leírná az ízét...mindenki fantáziájára bízom, miután megnézi a következő kisfilmet:


2 Megjegyzés:
Mi pont ma fedeztük fel, hogy van az udvarunkban egy csillaggyümölcs-fa. A sárga az igazán finom, a zöld még zöld, de szobahőmérsékleten pár nap alatt megérik. Mi megszerettük, nem tudnám hasonlítani semmihez az ízét, és nagyon lédús. Talán még egy próbát megér!
Gréta
Hmm... Lehet még egyszer megpróbájuk...
Köszi a tippet ;)
Megjegyzés küldése