
TALICSKA
Már hatodik hete, hogy gyakornoki munkámat töltöm. A kezdeti félelmek és nehézségek szerencsére alábbhagytak, csudajófej kollégáim vannak. Minden beszélgetünk kicsikét, segítenek ha kérdezek, sőt minden héten van egy közös ebéd, amikor a háziasszony főz... A reggelek kicsit nehezen indulnak, legfőképp mert bringával járok és a közelgő esős évszak már érezteti hatását (mind pára, mind eső tekintetében). Már két kéz kell ahhoz, hogy meg tudjam számolni a megtervezett, elfogadott és megrendelt terveket, sőt új weboldal is készülőben van nekik... Tiszta jó :). Persze csináltam gagyi munkát is, mint pl. hajtogattam a pólókat naphosszat (mint a kici kínaiaik), meg a beszélgetéseknek közepette elejtettem, hogy "szeretek kertészkedni", ezért egyik nap ember nagyságú pálma leveleket is gyűjtögettem... Nem volt gáz, inkább abszurd, főleg amikor a kókuszdiókat talicska számra toltam (!). Kaptam egy új, szuper számítógépet is, ami az iroda egyik legszuperebb helyén van: kinézek az ablakon, pár méterre előttem csatangolnak és játszadoznak a szomszéd lovai, sőtsőtsőt, ez a lótér az erdő lábánál van, ezért minden nap kisebb-nagyobb kenguruk ugrálnak el a szemem előtt 10-20 méterre (hogy a sok féle madárról már ne is beszéljek). Fantasztikus :) !
RE
Most már azt érzem hogy nem nyaralok. Fura ez. Már egy ideje gondolkozok ezen, de ma megvilágosodtam. Azokat a dolgokat élem meg egy részről, amiket már tavaly is megtapasztaltam itt. Helyi rendezvények, időjárás, stb... Az élet egy piciny szelete elkezdte ismételni önmagát, úgy, ahogy az előtte lévő 27 évben is volt, mindig. Ez valahol azért jó.
BOBO
Valamiért mostanában mindenféle régi zenéket hallgatok. Én abba a generációba tartozom, akinek a meghatározó és ízlés alakító volt a 90-es évek közepe és vége. Igeeen, az eurodance, a dancefloor és a happy hardcore fénykorában engem is "magával ragadtak" ezek a zenék. Rajongtam a rave zenéért, imádtam Marusha, Mark'Oh, Blümchen és a Scooter zenéit, nem volt sulibuli elképzelhető Kozmix, MrPresident vagy Dj Bobo számai nélkül. Nekem ez a nosztalgia, imádtam (így visszagondolva néha mosolygásra okot adó) zenéket, mondjuk a Scooter még most is a kedvencem, mit nem adnék egy ausztrál fellépésükért. Bár idővel azért finomult és tágul az ízlésem, de a dallamos, ritmusos house zene (mert most már így hívják valahogy), még mindig viszi a pálmát nálam. Stílszerűen lezárva a posztot édesanyám régi kedvencével kívánok minden olvasónak kellemes hetet.
h


3 Megjegyzés:
:)
Egy kis hazai (még nem a válogatás, odáig még nem jutottam):
http://picasaweb.google.hu/110783385854273760413
(nem én fotóztam)
Ez jó volt tetszett. Én is még ezeken a számokon nőttem fel. A mai kölkök már egészen más világban vannak.
A melóhoz igazán dicséretesen állsz hozzá, minden kezdet nehéz, de idővel könnyebb is és észre sem veszi az ember mennyit lép közben előre. Nagyon drukkolok! :)üdv.Zafi
Köszi Zaffi!
Megjegyzés küldése