TRICKS



2 Megjegyzés
Szombat reggel biciklivel indultam, igaz csak a buszmegállóig, oda szépen lekötöttem és irány busszal a city, önkéntesmunka a Vinnies-be. Amióta megkaptuk a vízumot már nem járunk oda hetente rendszeresen, most inkább pénzért dolgozunk..ha lehet. Tegnap mégis elvállaltam, hogy segítek délelőtt, mert két kolléganő is elutazott egy időre.
Szokásosan telt a nap addig, amíg meg nem jelent a fiatalember, egy 25 körüli fiatal átlagos srác. Szőkés haja volt, olyan németes arcbeállítás (hogy milyen az, ne kérdezzétek, egyszerűen csak olyan németes:), krokodilfogas nyaklánc lógott rajta, dizájnos kalap, színes boardshort, póló, szal semmi rendkívüli. Arra lettem figyelmes, amikor a kolléganőmtől enni kért. Ő szépen tájékoztatta, hogy ez egy karitatív bolt, ahol főként használt ruha eladás van, nem tud segíteni élelemmel. A srác szerint mivel az van kiírva az ajtóra, hogy St. Vincent alapítvány, azért kér segítséget, és ő igenis enni kér! Ja, sajátos ozzi szlengjéről következtetve ausztrál volt. A kolléganőm elirányította őt egy helyi, egyházi szervezethez, ahol kaját is adnak a rászorulóknak, még térképet is adott neki, hogy odataláljon. A srác rezzenéstelen arccal mindezt végig hallgatta és akkor megkérdezte, hogy legalább inni kaphat-e...persze, akár tejet is, mert van a hűtőben egy bontatlan literes tej, s mivel hétfőn nyit legközelebb a bolt, addig úgysem fogja senki hiányolni. A srác elvette, megforgatta és kért egy zacsit, amibe elviheti. Fura beszélgetés zajlott így hármunk között, egyedül a srác érezhette magát határozottnak, mert még mindig nem indult, hanem mégegyszer megkérdezte, hogy inni kaphatna-e. Hoztam a konyhából neki egy jó nagy pohár csapvizet, egy szusszra megitta az összeset és se puszi se pá kiment az ajtón.
Igen, ez a vége a történetnek. Bocsánat, ha az akcióra vágyó olvasóink azt várták, hogy a végén kirabolja a kasszánkat, vagy késes, fegyveres támadás lesz:)...nem lett, de így egyszerűen is nagyon fura nekem a történet. Valóban rászorul ez a fiú és arra van kényszerítve, hogy járja a várost ingyen élelemért? Vagy egyszerűen azt gondolja, hogy ha éhes és nincs pénze az emberek majd segítenek neki, vagy a szülői nevelés, hogy kérjél fiam és kapni fogsz.....? és sok sok kérdőjel.
Na, de hogy kerek legyen a történet. Mi is történt a biciklivel a buszmegállóban? Hazafele a buszon megfordult a fejembe, hogy remélem nem lopta el senki, hát nem. Ott volt! A kombinációs zár a kerítésen, a bukósisakkal együtt lezárva. A bicikli mellette. A zártól külön! Elkezdtem nevetni, a buszon ülő emberek még láthatták az arcomat, amikor elindult a busz. Valaki üzent nekem, hogy ez a kombinációs zár egy kalap szart sem ér, legközelebb akár bringa nélkül is maradhatok. Vagy csak trükkös kedvében volt. A lényeg, hogy én azt gondolom, hogy tolvaj előtt nincs zár, ha legközelebb 7 lakatot teszek rá is ellophatják, mint most ezzel az egyszerű 4 számos- kombinációs, ibéjen 2 dollárért rendelt zárral.

(remélem nem szóltam most el magam, ha úgy kezdődne egy következő bejegyzés, hogy a francba az összes ócsó kínai lakattal, akkor sejthetitek, hogy a bringámat elkötötték:)))))))



2 Megjegyzés:

Emo es Gergely at: 2010. szeptember 5. 21:06 írta...

Nem mondod!!!!!!!!!!aaaaaaaaa tesz szegeny!nem lehetne valahogy felcsempeszni a buszra????:-)

Névtelen at: 2010. szeptember 5. 21:42 írta...

A pasi nem a Krokodil Dundee volt? :D üdv.zafi

Megjegyzés küldése

newer post older post