CHEERS



4 Megjegyzés
Az elmúlt majdnem két hétben kicsit kibővültünk, hisz egy kedves család költözött be az üres szobánkba. Csongor, Judit és 11 hónapos kicsi Zara úgy döntöttek, hogy egy időre hazaköltöznek. A repülő indulásáig volt még két hetük a lakásuk elhagyása után, mi pedig tárt karokkal vártuk őket.

 

A tüneményes kicsi baba Csillát sokszor elszórakoztatta, mindig ő volt a középpontban. Tegnap, az utolsó előtti pillanatban, egy kis búcsú bulit is tartottunk, ahol a közös ismerősökkel múlattuk az időt, a gyerekeknek  fűben és bokrok közötti tojáskeresés is volt.

Ezúton is jó utat kívánunk nektek hazafelé és sok-sok szerencsét a magyarországi élethez, reméljük hamar találkozunk majd itt vagy ott :)

Felénk most 5 napos szünet van, Csilla a húsvétra még locsolókat is vár, bár én nem sok reményt látok, de ő bizakodik... Majd holnap kiderül :). Ma nagyon szuper idő volt, elmentünk kicsit bringázni délután, egybekötve egy kis húsvéti piknikezéssel. Volt ám minden, ami ilyenkor "elvárható": bárányfelhők mögül kibukkanó égbolt, zöldellő fák, csiripelő madarak, kockás lepedő, piknik kosár telis tele minden jóval, többek között természetesen a sonka-tojás-torma trió sem maradt ki.

Ma még délelőtt volt egy nagy dolog. Annyira nem nagy, de nekem mégis fontos, életemben először ültem a kormány másik oldalán itt Au-ban, egyik kedves barátunk társaságában. Amennyire rosszra számítottam, annyira nem voltam béna, de még sokat kell gyakorolni, az tény. 

Végezetül meg csak annyit, hogy kellemes húsvéti pihenést mindenkinek a hátralévő szabadnapokra. Mi két éve Hollókőn voltunk, ajánlom mindenkinek ilyenkor, nagyon vicces, nagyon jó és nagyon finom dolgok vannak ott ilyenkor.
CHEERS :)

4 Megjegyzés:

Csaba at: 2011. április 25. 4:59 írta...

Hát... érdekes vezetni... én is most nyomom.
A kereszteződésekben-kinek-van-elsőbbsége (az előző posztban) nem túl nehéz, csak a balkézszabályt kell alkalmazni.
Majd mesélj, milyenek a úr/hölgyvezetők nálatok!
Csillának sok locsolót, neked sok piros- és csokitojást!

Névtelen at: 2011. április 25. 8:48 írta...

Khm... Balkezszabaly???? :-)

zoo

Csumby at: 2011. április 25. 8:51 írta...

..én is pont ezt akartam írni :)

Csumby at: 2011. május 14. 13:09 írta...

Csaba!
Tényleg most csinálod a vizsgát? És hogy megy?

Megjegyzés küldése

newer post older post