Amikor elkezdődött ez az egész "Ausztrália mizéria", természetesen a személyes ismeretség után az internet volt az első információ forrás. Sok-sok weboldal, ügynökök és különböző cégek oldala és blogok. A legelső blog az a Calmblog volt, amit először olvastam (szerintem jó néhányan így vagyunk ezzel) és csak úgy ittam az infókat, helyeket, képeket, történeteket. Főleg mondjuk azért, mert ugyanaz a város volt a cél, mint ahol a Calmblog akkori története játszódott.
Volt egy érdekes dolog az első napokban, amikor Zoli barátunk furikáztatott keresztül a városon és a beacheken. Mondta, hogy "most elviszlek egy magyar párhoz, a lány aranyos és fodrász, a srác pedig magas, kopasz és jó fej". Az út közben beszélgettünk (pont blogokról) ami közben kiderült, hogy a beszélgetés témája az úti célunk. Ervin és Erika fogadott minket percek múlva, furcsa volt, mintha csak egy meséből pattantak volna elő, hús-vér emberré válva előttünk. Abban a pillanatban, biztos nem tudta Ervin, hogy többet tudunk róla, mint gondolná. Ez persze furcsa egy ilyen ismeretlen ismerős találkozásakor, végül a beszélgetés nem is a blog és az abból "tanultak" körül zajlott, inkább megettük életünk első passion fruit-ját közösen.
Volt egy hasonló eset, de az már fordítva. Többed magunkkal a parton voltunk, alkonyathoz közeledve mindenki vette elő a sütnivalóját, BBQ volt a program. Beszélgetés közben egy fiatal pár sétál a csapat felé. Magyarul beszélnek. Mint kiderült, ők az új magyarok kis városunkban, aznap érkeztek. Sorban mentek keresztül az embereken, kéz fogás, puszi "Szia Béla vagyok, örülök, hogy megismerhetlek" stb stb... amikor is a fiú sétál felénk... de már látszik, hogy ebből nem lesz se kéz fogás se puszi, hiszen megelőzi egy mondat: "Ti vagytok a Csilla meg a Csabi, óó hát titeket már ismerlek rég óta..." Ő volt az Eduárd (felesége Judit és kislányuk Blanka), akik a blogunkat elolvasva kerültek valamelyest közelebb Cairsnhez, akik a történeteinket és mindennapjainkat követve soha nem látott és soha nem ismert barátainkká váltak, mielőtt találkozhattunk volna. Aztán volt puszi és kézfogás amúgy :)
A napokban egy új szituáció ütötte fel fejét. Most már nem olvasunk az ismeretlenről, most már nem minket olvasnak az ismeretlen miatt, most azt olvassuk, amit már kicsit mi is átéltünk. Egy fiatal pár (Viki és Ákos) érkezett kisvárosunkba, akik (szerencsére) szintén blogot írnak, új oldalról közelítik meg azokat a dolgokat, amiket mi már ismerünk valamennyire. Nagyon érdekes olvasni az írásaikat, hiszen valahol melengető érzés tölt el, ha valami hasonlóságot, emléket vélek felfedezni a leírt újdonság varázsában.
Változik az idő, változnak az emberek, változnak a körülmények... de amiről írunk az mindig örök marad: az élet ami körül vesz minket.
A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.10.12.
2 Megjegyzés:
Jópofa kis bejegyzés, tetszik. Milyen érdekes, hogy évekkel ezelőtt én is írtam egy hasonlót, a "staféta átadása" a címe talán. Úgy látszik ez a megvilágosodási és átalakulási folyamat ismétli önmagát mindenkinél. Csetlünk - botlunk az új életünkben az elején, később kezdünk stabilabban állni a lábainkon, ekkor már szétnézni is van időnk, majd évek múlva már visszatekintve értékeljük a történteket. Mennyire hasonló is a bevándorlók sorsa :)
Ui: Tényleg kellene már írnom a blogomba!
Nagyon jó írás, Csabi, köszönjük, átjön az érzés. :) Az idei februári túránk előtt mi is sokat olvastunk a neten Ausztráliáról, és persze ezt a blogot is megtaláltuk. Első olvasmányunk a csótányokról szólt, valószínűleg Csilla tollából... :) No, de komolyra fordítva a szót, tényleg hasznos dolog, ha az ember tud informálódni az utazás előtt, mire számítson, mire érdemes készülnie, stb. Meg aztán az élmények is (akár jó, akár rossz) jobban megmaradnak leírva, mintha csak fejben tárolnánk őket. Lesz mit olvasgatni 4-5 év múlva... :)
U.I. Köszönjük a link-megosztást, és hogy megemlítettél minket is a bejegyzésben!
Megjegyzés küldése