No nem én hagyom el, hanem a főszereplő énekelt erről. De ne rohanjunk előre ennyire...
Van itt Cairnsben ez a szövetség. Néhány lelkes magyar kezdeményezéséből mára egy igazán jó kis társaság kovácsolódott, emlékeim szerint már nincs messze a 100-as létszám. Jó, hát így ez a szám nem tűnik soknak, de hát ha azt vesszük, hogy a városban csak 150 000-en laknak, abban a településben, ami az ausztrál, 100ezer feletti lakossági listában a 14. helyet foglalja el, a trópusokon, néha szélsőséges körülmények között - talán már nem is olyan kicsi ez a populáció. Vannak itt 56-ban kitelepült polgárok, a rendszerváltás előtt idemenekült emberkék és persze az elmúlt évek folyamán jobb életet maguknak kívánó honfitársak is. Nagy a szórás, igaz ami igaz, de ahogy Gábor írta egy korábbi írásában "sok jó ember van körülöttünk.

A fentebb említett szövetség szövetségi mivoltát kihasználva, folyamatosan tart rendezvényeket, megünnepelvén az otthoni szokásokat vagy egyszerűen kihasználva az országba látogató "celebek" körútját, felcsalogatva és előadásra sarkallva őket a kis közösségnek. Így történt ez már néhányszor, volt már nálunk Kozmix és Nox koncert is (elsősorban a fiataloknak). Ellenben nem is olyan régen egy nem annyira öreg róka látogatott el trópusi városkánkba, hogy koncertjével szórakoztassa a nagyérdeműt. Az ausztrál olvasók bizonyosan tudják kiről regélek (hisz az ország nagyobb városaiban szintén fellépett, talán Ti is ott voltatok ?), az otthoni olvasók meg a TV2 Aktív műsorában láthatták a koncert sorozat közben készült riportot, amiben néhány fotó erejéig mi is szerepelhettünk :).
Aki még nem jött volna rá Pataky "EDDA" Attila volt Cairns vendége egyik hétköznap este. Mit is mondhatnék én nem-rajongó, milyen volt a koncert? Nagyon szuper, jó hangulatú némi politikai ízzel, de jobbnál-jobb régi slágerrel, ismerős dallamal. Hatalmas bulit csapott nekünk a kis pódiumon álldogálva, szinte minden egyes zenéjét a közönség ordítva kísérte végig. Nem hiába, az EDDA mindig EDDA marad :)

0 Megjegyzés:
Megjegyzés küldése