Túra a vörös földön

Mióta kint vagyunk sok helyen megfordultunk, de nagy részben az esőerdő környékén bolyongtunk. Persze, volt némi kiruccanás kietlenebb tájakon is, de első perctől kezdve vonz engem az Outback, a nagy és titokzatos sivatag az ország középső részén.

Néhány nappal ezelőtt pár barátunkkal felkerekedve célba vettük a tőlünk kb 250 km-rel arrébb fekvő Chillagoe nevű kicsi, régen bányászatból élő városkát. Persze az Outback jóval arrébb van még, de a trópusi környezetben töltött mindennapok után felüdülés volt látni egy teljesen más tájat, mely ég és föld viszonylatban áll az eddig látottakkal. A kora reggeli indulás mindenki arcán látszódott, hiszen előtte lévő nap éjjel (azaz éjfél körül) fejeztünk be egy hosszú SOLO kártyapartit, nem aludtunk túl sokat. Elhelyezkedtünk az autóban, az út első felében tankolás és kávézás is volt, majd 2 óra autókázás után már szemmel megfigyelhető változás állt be a természetben. Az addig zöldellő és dús erdőség átváltott ritkán növő, magas és szürkés-zöldes fákra, egyre több gránit szikla és kőtömb mellett suhantunk el. Rövid reggelizős pihenő után tovább indultunk.

Bármerre nézett az ember a kékellő ég alatt szikrázott a nap, bozótok, karcsú fák, kiszáradt fa törzsek és fekete sziklák, nagyon egyedi, lenyűgöző és semmivel össze nem hasonlítható látvány. A vörös földet serényen munkálják a termeszek, melyek fantasztikus építményei az egész kirándulást végigkísérték, úton-útfélen akár másfél-2 méter magas várak is tornyosultak, de volt olyan puszta is, ahol pár tíz centis bástyák százai csúcsosodtak. Állatok itt is bármikor szemügyre vehetők, a magasban szálló és rothadó tetemet falatozó sasok és különböző trópusi madárkák, ugrabugráló szürke kenguruk, vadlovak és magukra hagyott legelni vágyó marhák a fák között kószálnak, de szemfülesek (ahogy Erika tette) még kígyót is megpillantott. Marhák amúgy nem csak a fűben mászkáltak, pár alkalommal gulyást játszhattunk az autóban ülve, mert a nagybetűs Marhák az úton érezték jól magukat.

Chillago-ba érve gondolkoztunk mitévők legyünk. Először egy érdekes táblát pillantottunk meg, melyen a felirat: KÖVETKEZŐ BENZINKÚT: 560km. Otthon kilátott már ilyet? Mókás, nem ? :) A kötelező fotózkodás után a kisváros turista látványossággá zsugorodott fémfeldolgozó üzemébe vezetett útunk, mely majdnem 100 évvel ezelött élte fénykorát, nagyon sok embernek munkát adva.

Mára az üzem környéke (hogy Mátét idézzem) igazi világvége hangulatot áraszt, melyet érintetlenül (?), kordonokkal elkerítve

a nagyérdemű elé tártak, bár több tábla is figyelmeztet a megbúvó toxikus veszélyre. Több méternyi magasra az akkori tevékenység melléktermékeként keletkező, salakból kézzel épített magaslaton mászkáltunk, és szívtuk magunkba a hely egyedi atmoszféráját ledőlt gyárkémény, felrobbant alagút és elrozsdásodott vastartályok közepette.

Valamivel 1 óra után barlangtúrát is terveztünk, de több okból kifolyólag most az sajnos elmaradt, helyette a felszíni sétával fárasztottuk magunkat. Láttunk ezerféle vulkanikus képződményt, meg a kötelező fotózkodás is megvolt egy BALANCING ROCK nevű sziklánál, melyet még ma sem tudom, hogy mi tart igazán :). Sok séta a perzselő nap alatt megéheztetett mindenkit, ezért egy hűsítő árnyékban a sziklák tövében magunkhoz vettünk némi táplálékot, majd az autót hazafelé kormányoztuk. 6:0-ás egyetértésben a hazafelé vezető út nem egyezett meg az idefelé vezető úttal, ugyanis egy roppant érdekesnek tűnő 52 km-es, földúton, erdőn keresztül vezető kitérőt még beiktattunk. Ha már terepjáróval vagyunk, ne csak a poros utat használjuk címszó alatt 5 perc után olyan huplikon és gödrökön ugráltunk 4 keréken, mint egy kenguru. Elmúlt már jóval 5 óra, amikor a nap a hegyek mögé kezdett bújni, érdekesebbé téve a semmi közepén vezető átalg 20 km / órás sebességel haladú autós túránkat. Mentünk már vagy 5 perce lefelé, amikor egy várható természeti jelenség a völgyben: egy patak keresztezte utunkat. Ez nem is ltt volna baj, ha tudjuk milyen mély, meg hogy süpped-e, mert a vadon közepén elsüllyed autóval este nem igazán tanácsos pihengetni. Szerencsére 12 kéz egybe szorítva, IGEN-t kiabálva és a puha paplanra gondolva az ügyes söfőr pikk-pakk kivezetett a "kátyúból". Már sötét volt, amikor egy az autó fényétől megriadt kenguru eldöntötte, most megmérkőzik velünk, felénk futva Éli nyomott egy satuféket, a kis buta még most is él, szerencséjére. Javában sötét volt már, amikor fáradtsággal teli kijutottunk a vadonból, Mt Garnet benzinkútjánál könnyítettünk magunkon, és immáron aszfaltos úton, már valójában hazafelé tartottunk.

Szóba kerültek a csillagok, láttunk dél keresztjét meg képzeljétek Göncöl szekeret is (bár fejjel lefelé), meg mosolyogtunk egymás ciki helyzetein is... Hehe, vicces volt..:) Na de ez már más történet... Íme a helyszínen készült képválogatás:

A bejegyzést írta: CSABI