Van egy kedves öregúr ismerősünk itt a városban, akivel egy érdektelen beszélgetésünk volt valamikor a múlt héten. Ültünk vele szemben, szegény elég strapásan nézett ki, bár nagyon kedves ember, itt él már majd' fél évszázada, töri a magyart rendesen... Eddig mindig tele volt élettel, élmény volt hallgatni a történeteit. Ellenben a legutóbbi alkalommal a kioktatás, pesszimizmus és sajnálat foszlányait véltem felfedezni a szavai mögött. Akkor és utána is úgy gondoltam, "jaj, az öreg rossz passzban van, unalmas mondókáját ezúttal ránk zúdította, így jártunk".
Napok múlva is emlékeztem a szavaira, ma is eszembe jut néhány gondolata, mely akkor unalmasnak és elcsépeltnek tűnt, az most eléggé befészkelte magát a lelkembe. Nem is értem. Az elmúlt (lassacskán) egy év alatt a honvágy gondolata meg sem környékezett engem. Most sincs semmi hazavágyódással kapcsolatos rossz érzésem, de mégis van bennem valami. Az elmúlt napokban nosztalgiáztam magamban, felidéztem kedves emlékeket, kedves emberek arcát, olyanokét, akik hiányoznak nekem. Az elmúlt napokan régi zenéket hallgattam, régi videókat néztem a Youtube-on és nézegettem a sok-sok évvel ezelőtt készült fotókat.
Az öregúr szavai mögött, most már mást érzek. Lehet csak beképzelem és pillanatnyi zavar ez, de csessze meg Ede bá'! Nem mondtál hülyeséget!
Mikor "belevágtuk az ásót a földbe" az új élet felé vezető útban, ezer meg ezer dologra felkészültem. Bedobozoltam a papírjaimat, összecsomagoltam a kacatjaimat, digitalizáltam a fotóim és hivatalos ügyeim lezártam.Az élet sok olyan dolgát becsuktam egy dobozba, mely hosszabb-rövidebb ideig végigkísérték az életemet.
De mit csináltam a barátaimmal? Mit? Kezet fogtam az egyikkel és mondtam: "Sok szerencsét az életben" és megöleltem, a másiknak azt mondtam "Hiányozni fogsz, de van Skype, bármikor tudunk beszélni", a harmadiknak SMS-t írtam, valakit csak épp hogy pár percre látogattam meg.
DE ENNYI? Így le lehet zárni bármit is? Le lehet zárni olyan kapcsolatokat, melyeket évek alatt alakítottunk ki? Le lehet zárni olyan barátságokat, melyek 24 évvel, 10 évvel vagy akár csak 1 évvel ezelőttről gyökereznek?
Hogyan gondoltam azt, hogy a barátok és közeli szeretteim ugyanúgy megmaradnak Nekem?
Bárki, aki ilyen nagy útra adja / adta a fejét, elgondolkozott már azon, hogy hogy egy gyerek kori játszópajtás, akivel 20 év után mozizni mész, egy kamaszkori osztálytárs, akivel 15 év után nyaralni mész vagy kedves kolléga, akivek éveken át együtt töltöd a napjaidat, azok az emberek hova lesznek az életedből? Lehet pótolni egy webkamerával és mikrofonnal azokat a perceket, amik előtte az életed része volt?
30 évesen, lehet új és igaz barátokat találni, olyat, akivel bármit megoszthatsz, akivel bármit megbeszélhetsz, akivel kötetlenül cseveghetsz a napodról, azon érzéseidről, melyet csak egy barát ért meg? Vajon én hogy viselkednék fordított helyzetben? Ismerem magam, van önkritikám, bele sem akarok gondolni. Igen, marha jól érzem magam itt, és tudom, hogy a jövő az nem ott van, ahol életem eddigi részét leéltem. De mégis...
Sokan hiányoztok otthonról!
7 Megjegyzés:
Sziasztok,
Nemreg fedeztem fel a blogotokat a GastroGlobe-on, aminek en is tagja vagyok.
Nagyon tetszik, amit es ahogy irtok es le a kalappal, hogy igy belevagtatok!
En is hasonloan nagy faba vagtam a fejszemet 2 es fel eve, igaz, en nem mentem ilyen messzire, viszont en hoztam magammal 2 gyereket is es egy harmadik orszagbeli emberrel kotottem ossze az eletemet Belgiumban.
Szoval at tudom erezni, amirol itt beszeltek. Igen, nehez. Szerencsere a ket igazi baratnom negyedevente meglatogat, de ket latogatas kozott van kb 90 nap, amit ki kell birni baratok nelkul... A Skype segit, ez teny, de nekem is van hianyerzetem.
Udv es minden jot,
A.
Én csak a személyes véleményem, tapasztalataim kapcsán tudok nyilatkozni. Sokszor hittem, hogy vannak barátaim. És sokszor estem pofára... Akik jelenleg barátnak tűnnek, azok messze nem a gyerekkorból származnak. És az is kérdés, hogy mennyi ideig maradnak barátaink. Már nem érdekel. Sokáig bántott, de már nem. Viszont bárkivel bármikor el tudok kezdeni beszélgetni. Tudom, ez nem barátság, de emberi kapcsolat.
Így én "csak" a szüleim hagynám hátra. Igaz, ők biztos hiányoznának és nem csak nekem, hanem a lányaimnak is.
Az öregúrnak bizonyos szempontból igaza volt, de szerintem csak egy depis pillanatát fogtátok ki, amikor nagyon egyedül érezte magát. Ezt a magányt akár itt is megélhette volna, mint ahogy sok magyar öreg, csak esetleg rosszabb körülmények között.
De mindig van más választás. Ha annyira rossz neki ott, akár vissza is jöhetne.
Ede bá' akkor volt fiatal, akkor utazott el Aussieba, mikor a hajóút olcsóbb volt mint a repülő, több hétig utazott, hogy megérkezzen, telefon nem volt, a levél is két-három hétig keringett, míg megkapta a címzett.
És most? 1 nap alatt ott vagy. Az email másodpercek alatt célhoz ér, ott a skype, a mobil, van könyv, net, minden hozzáférhető, még ott kint is, az első néhány poszt valamelyikében írtad... fejlődik a világ... nem olyan nagy a Föld, mint Ede bá' idején volt. :) :)
No para, meg ilyesmi!
meg
just keep swimming :)
Az meg eszetekbe ne jusson, hogy "bezzeg az én időmben"!
A baráti kapcsolatok kialakítása nem egy rövid project, az első évben én is eléggé el voltam szontyolodva. Talán az is baj, hogy angolul nem tudtok még olyan jól, hogy más nemzetből is keresgélhessetek barátokat, csak a magyar közösség van. Az meg itt Cairnsben elég kicsi... Én csak a saját tapasztalatomat tudom megírni: idővel meglesznek itt is azok a barátok, akikkel egy húron pendültök, akikkel meg lehet beszélni sok mindent, akikkel együtt mehettek moziba. :) De idő kell hozzá, odahaza is 30 év alatt alakult ki a baráti kör, itt is adjatok pár évet legalább magatoknak!
Sziasztok!
Elég gyakran "tévedek" az oldalatokra, remélem nem bánjátok:-). A legutóbbi bejegyzés valahogy mélyebben érintett főként, hogy mostanában kedtem(kezdtünk) el érezni valami kis honvágy szerűt. Bár szerencsére ott nem tartok, hogy haza akarok menni, de egyre élesebben belém nyilal a hiányérzet. Valami hiányzik itt. Bár azzal már az elején tisztában voltunk, hogy nem egyszerű közel 36 év érzelmi szálait "nyújtogatni", de valahogy mindig megnyugtattuk magunkat és persze szeretteinket, hogy azért ma a kapcsolttartás nem egy lehetlen dolog még ilyen távolról sem. És ez így is van, de sajnos csak részben. A verbális része valójában jól működik, de mi van az érintésekkel, a pillantásokkal, amik sokszor többet mondanak el, mint a szavak? Igen-igen napi szinten beszélünk azzal, aki igazán fontos, de valahogy mégis sajog valami odabent, amikor rágondolok, hogy de jó volna mindezt megosztani velük. Valóban lehetnek új barátok, de -talán a jelenlegi angol tudásom mondatja ezt velem - olyan nehéz elhinni, hogy igazán mélyek lesznek ezek. Ha csak abba gondolok bele, hogy a sok-sok év alatt azonos nyelvet beszélő, azonos történelmet író embeke közül, hány volt olyan, akivel úgy igazán össze lehetett "melegedni", akkor elszomorodom. A kérdés tehát, hogy idővel melyik érzelem győz. Szabolcs egyébként hasonlóképpen érez, így a jövő egyenlőre nagy rejtély számunkra. Amúgy minden jól alakul, mozgolódunk pr ügyben, én tegnap IELTS vizsgáztam, Hugó pedig már kimondtottan élvezi az ódodát. De mégis ott van az a "MICSINÁLJUNK" érzés.
Nagyon kellemes napot, holnap pedig kitatást a munkában!! Edit
Elgondolkoztato volt, amit irtal. En ugy gondolom, hogy itt ugyanugy megtalalod a baratokat, mint otthon. Azok a baratsagok is megmaradnak, csak nem lesznek mar annyira szorosak, de olyan jo lesz visszagondolni rajuk. Ha osszefuttok annyi meselni valo lesz. Nekem is vannak jo barataim meg altalanosbol, es olyan jo kis leveleket irunk egymasnak. Itt pedig uj embereket ismersz meg, akik hasonloan gondolkodnak.
Ha megnezem a facebookon a barataimat, szinte mind Aussie, vagy mar itt megismert emberek. A baratsag olyan, mint egy rozsato, apolni es gondozni kell, hogy eletben maradjon. De rozsat barhol ultethetsz.
Tunde
Köszönöm mindenkinek :)
Megjegyzés küldése