MI A TEENDŐ MOST?

Az elmúlt hónapok bejegyzései mind egy szálig a hobbiról, szabadidőről szóltak. Rég írtunk már a helyzetről, bár pár héttel ezelőttig nem is lett volna mondjuk mit írni. Mielőtt ezt a időszakot megtörném eg kis történettel, a csendet is szeretném megtörni, ezért szól(hatna) a zene alant kicsit, mely épp most szól a fülemben, nekem is.



Szóval a dolgok 2010 augusztus elejére datálódnak, amikor is egy gyakornoki vízummal a hátunk mögött elkezdtem dolgozni egy póló design cégnél. Ők voltak azok, akik fél évre bevállalták, hogy megtanulhatom a szitanyomás minden csínját-bínját és egyéb érdekes dolgokat. Én bevállaltam ezt a 6 hónapos gyakornoki időszakot, így is gyakorlatot szerezve ausztrál (helyi) munkahelyen. A kezdeti nehézségek után szerencsére most már elég jól belejöttem a dolgokba, a feladatok nagy részét ügyesen megcsinálom, sőt nagy terveket is szövünk a főnökömmel, de erről majd később.
Teltek múltak a hetek, amikor is el kellett kezdenünk gondolkozni, hogyan is tovább e vízum után, hisz jövő év elején lejár. Sok, sikeres héttel a hátam mögött minden angol nyelvtudásomat és bátorságom összeszedve közel egy órás beszélgetés után megegyeztünk a főnökömmel, hogy február után is foglalkoztat. Ez az otthoniaknak egyszerűen annyit jelent, hogy lesz biztos munkám továbbra is (Csilla is dolgozhat amennyit akar), akik pedig vízumokkal álmodnak, ők tudhatják, hogy ez egyet jelent a szponzorszerzéssel. Ezek után elkezdtük teljesíteni a feltételeket, nem kevés kínkeserves percet okozva nekünk, hisz nem minden részletet egyszerű megoldani ennyire rövid idő alatt.
Nem akar(t)unk megvárni újabb szabályváltozásokat, ezért meglehetősen felgyorsultak a dolgok, olyannyira, hogy immáron állandó lakosi (PR) vízumra pályázókké léptünk elő.

-Mi a teendő most?
-Elvileg semmi.
-De akkor mit csinálunk?
-Mi most várunk.
-Már megint?
-Igen, de most utoljára.

Ez az utolsó lépés ahhoz, hogy megtegyük az első lépést afelé, amiért itt vagyunk.