MÁSRÓL

Mostanában egyre többször merül fel beszédtémaként társaságban, hogy "ezek a mai fiatalok...". Persze, tudom hogy mi is huszonévesek vagyunk (bár annak a második felében), de akkor is érzünk némi furcsaságot a mostani tinédzserek és mi közöttünk... Meg aztán a városi fiatalok között is van néhány, akik meglehetősen furcsán öltözködnek, fura a hajuk vagy a párjuk azonos nemű. Olvasgattam pár dolgot a mai trendekkel kapcsolatban, és annyira összekuszálódtak bennem a végére a szálak, kénytelen voltam utánajárni néhány alap dolognak, melyet megosztok most a blogunk hasábjain, hátha valaki nem tudna ilyen fontos infókat :).

Szóval 3 olyan személyiség formáról szeretnék írni, ami a mindennapi életben az utcán körülöttünk mászkálók egyre többjénél feltűnik szerintem. Ugye a mások elfogadása manapság egy átlagos ember számára természetes, hisz mindannyian felvilágosult és értelmes lények vagyunk. Most nem ejtenék szót a biszexuális és homoszexuális személyiségről, ezekkel a fogalmakkal én is, mindenki tisztában van. Ellenben van egy nagyon újnak hangzó, más elven "kategorizáló" személyiség, melynek neve omniszexualitás vagy más néven pánszexualitás. Egy pánszexuális a kapcsolatai során nem az illető nemét veszi figyelembe, hanem a személyiségét. Mondván, hogy az ember nem egy nemi szervbe, hanem magába a lénybe szeret bele, tehát ők nem homo-, sem bi-, de még heteroszexuálisok sem. Egy pánszexuális számára a vonzódás, az egyéniség és a kisugárzás az első, nem a szexualitás, így mindeggyé válik, hogy a szeretett személy esetenként férfi vagy nő. Talán ennek a személyiségi formának, talán az elmúlt évek hatalmas, minden téren fellelhető szabadságnyüstölésnek köszönhetően, egy inkább stílus- és trend irányzat a férfiak körében elszaporodott, melyet a nagykönyvben metroszexualitásnak hívnák.

Ez mondhatni új jelenség, hiszen metroszexuális az a heteroszexuális férfi (és itt a hetero-n van a hangsúly), aki idejének nagy részét a megjelenésére fordítja, tehát részben úgy él, mint egy nő, avagy egy ál-homoszexuális. A "metroszexualitás" kifejezés előtagja a "nagyváros" jelentésű metropoliszra utal. A metroszexuálisok azok a jellemzően fiatal, gazdag, városban élő heteroszexuális férfiak, akik idejük jelentős részében a nőkre jellemző tevékenységeket végeznek, és fokozottan törődnek külsejükkel. Tehát fodrászhoz, kozmetikushoz, szoláriumba járnak, manikűröztetnek, festetik a hajukat és szőrtelenítenek, arcpakolást használnak, odafigyelnek a súlyukra, gondot fordítanak az öltözködésre, szeretnek vásárolni, és mindig divatos ruhákban járnak. A metroszexuális férfiak nagy része fiatal, húszas-harmincas éveiben járó városlakó, állítólag szakmájában sikeres, gazdag és értelmiségi.

Cairns közel sem nagy város, tán ez az oka, hogy metroszexuálisnak tűnő emberkéket nem nagyon látok, pánszexuálist meg ránézésre döntse el aki tudja, hogy most Ő annak vallja magát. Ellenben itt van a harmadik személyiség forma, ami szerintem ránézésre azonnal megállapítható, szóbeszédből a negatív és "sötét" dolgok, a szörnyű zene, különleges haj- és sminkkreáció ugrik be. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian ismerünk legalább egy fiatalt, aki emósnak vallja magát. Számomra ez az egyik legellentmondásosabb, hiszen próbálják megmagyarázni ennek a személyiségnek a mibenlétét, de én csak egy őrült és idétlen trendnek gondolom.

De mi is az emo? Általánosan úgy lehetne megfogalmazni, hogy az egy életérzés, melyhez erősen kötődnek különböző stílusjegyek, mint például az öltözködés, a hajviselet, a zenei ízlés, stb... Az emo képviselőinek lelki világa (állítólag) általában nagyon érzékeny. Emiatt ezek az emberek nem teljesen a megszokott módon tekintenek a világra, máshogy gondolkodnak az élet és halál fogalmakról is. Azt mondják az okosok, hogy az igazi emosok sokat gondolkoznak az élet dolgain, gyakran filóznak olyan dolgokról, amik az emberi érzelmekkel, a léttel kapcsolatosak. Rengetegen gondolják úgy, hogy ha valaki emo-zenét hallgat, az depressziós, gyenge idegzetű ember, ez szerintük nem így van, bár az emos fiatalok érzékenyebbek, többet sírnak, kicsit zárkózottabbak. Azt is olvastam, hogy az emos zenei irányzat 1985-ben jött létre, bár én ezt az egészet talán ha éve láttam volna először (lehet csak én vagyok vak, no mindegy). Kedvenc színeik a a fekete és rózsaszín, ismérvük a fekete szemekbe lógó haj, a festett körmök és kihúzott szem. Fiúk - lányok egyaránt! (!). Tovább erősíti bennem a gondolatot, hogy ezt csak egy idétlen trend, miszerint az emosok nagy részben 13-17 éves tinik között terjed leginkább.Ezen kívül felfedezhető egy nagyon érdekes közös pont az emo-sokban, idézem: "szinte mindegyik magányos harcosnak tartja magát a kevés "igazi" emo-s között, mert meggyőződésük, hogy a többség csak divatból csinálja, ennél szánalmasabb dolog pedig nem létezik kerek e világon". Hehe, a véleményem inkább magamba folytom fojtom.

Meg aztán eleget is írtam már ma :). Visszatérve a bejegyzés kezdőmondatához, ezek a mai fiatalok mások mint mi. Hogy ez jó vagy sem, furcsa vagy sem, nem tudom, de az biztos, hogy amikor én voltam 14 éves, a szüleink furcsa szemmel nézték a kukás mellényt, mint diszkóruhát, furcsa volt a tüsi zselézett haj, meg már nem is emlékszem micsodák... Érdekes olvasmányok voltak ezek, máris tisztábban látok és megértem őket (?), ha hallok róluk, ha velem szemben jönnek az utcán vagy ha írnak a facebookon ;o).