Már pár napja próbálom összeszedni a gondolataimat és leírni, de félek, hogy leírva már nem tudom átadni azt a hangulatot akkor, ott. Igazából csak egy estéről szól az egész, egy vacsoráról. Egy idős házaspár ismerőseinkhez voltunk hivatalosak, akik bizony már jóval elmúltak 80 évesek. Tán több, mint 50 éve élnek Ausztráliában, édeskettesben. A bácsi magyar, 1980-ban tett utolsó magyarországi látogatása és egy stroke után neki már nehéz az emlékezés. A felesége angol származású, igazi úrinő, aki nem szívesen mutatkozik rúzs és arcpír nélkül. Tündéri kis nő. És, mint kiderült csirkepaprikást is tud főzni, nokedlivel és tejfölös uborkasalátával. Erről szólt hát a meghívás. Szépen megterített asztal, virágmintás porcelán tányérok mellett tökéletesen illesztett szalvéta villa, desszert villa egy másik szögben. A hangulaton még dobott a nappaliban őrt álló nagy lámpa, az a régi, nagy fakó lámpaernyős fajta. Vacsora után a kanapén ültünk és kortyolgattunk a kávénkat, a pohár minden korty után elegánsan koccant a kis porcelán tányéron. A feleség zongorán játszott, mi hallgattuk, még lélegzetet sem vettem, annyira féltettem a pillanatot. A bácsi öregesen elszundított néha, mint ezerszer eddig, ugyanazon a kanapén az ismerős dallamra.
5 Megjegyzés:
Hu ez nagyon jo kis elmeny lehetett es igazan at jott a hangulat :)
Köszi Pista, nagyon vártam már az első visszajelzést:)
Szerintem is sikerült átadni az este hangulatát! Nagyon jó kis bejegyzés :-)
a hangulat nekem is átjött, mi is gyakorta teremtünk hasonlót itthon, a zongora tanulás pedig folyamatban van :)További szép élményeket az öregekkel (is).üdv Zafi
Nagyon jól sikerült megfogd a pillanatot és úgy add át, hogy mi is egy kicsit ottlegyünk veled, a csésze koccanást is beleértve:) *10 es ;)
Megjegyzés küldése