ÉN ÉS A KARÁCSONY

Karácsony. Érdekes egy része az évnek ez a néhány nap, már csak azért is, mert amennyi ember, annyi féle érzést, emléket, hangulatot vált ki ez a néhány nap. Az ellen talán nem is tud az ember sokat tenni, hogy ez az ünnep nagyon összeforrt a piac gazdasággal, nincs olyan része kereskedelemnek, ami ne használná ki a karácsonyi készülődés minden egyes momentumát. 

De hát ez napjainkban így van jól, mindenki maga dönti el, milyen részét vesz ki ebből a nagy herce-hurcából. Cairnsben (és az egész országban) a karácsonyt az emberek már december elején elkezdik "ünnepelni", hiszen a hónap első napján fel van állítva a karácsonyfa a szobákban, ki van díszítve a ház stb stb...Kis városunkban minden évben még versenyt is rendeznek azok között, akik a portáljukat legszebben (vagy inkább mondhatnám leggiccsesebben) kidíszítik. Hát, mit se mondjak, párat mi is megnéztünk, ámultunk az biztos, de hogy a szépségtől vagy az ájulattól, már magam sem tudom... :)

A karácsony egyébként egész életemben a magam módján meghatározó volt. Az egyetlen és örökérvényű dolog az a születésnapom, hiszen ezt a napot és karácsonyt csak néhány nap választja el, ezért a "Boldog születésnapot... és karácsonyt" kezdetű mondat az ajándék átadásakor meglehetősen gyakori volt, amit nagyon utáltam -főleg gyerek fejjel ellehet képzelni, milyen rossz volt csak egyszer ajándékot kapni :).

Emlékszem minden ünnepkor apukám halászlét főzött, amit én nem szerettem, hisz tele volt szálkával, anyukám meg csinálta a székely-vagy töltött káposztáját. Tipikus, nem? Nem igazán szerettem a karácsonyfáinkat, mert mindig a legotrombábbakat sikerült kiválasztaniuk. Azt sem értettem, hogy miért a vendégszobába kellett tenni mindig (ahol bár nem volt fűtés és nem hullott le hamar) de sosem láttuk, mert a hideg szoba miatt csukva volt az ajtó. Szinte minden évben a nagynénémékhez sétáltunk át a nagy hóban, ott a felnőttek dumcsiztak én pedig az uncsitesóimmal játszottam.

Lehettem már vagy 13-14 éves, amikor családi gondok miatt elmaradt szinte minden a fentebb említett dolgokból. Mondhatni ekkortól én vettem meg a fenyőfát, én díszítettem (szigorúan 24-e előtt, hogy azért se legyen olyan, mint azelőtt). Sőt, ekkor már a kinti hófödte fenyőre is felaggattam egy izzó sort, mert az olyan menő volt akkoriban. Nem szerettem ekkortájt az ünnepeket, mert mindenről szólt de nem szeretetről, nem a családról. Ajándékozás volt, de nem olyan, amire egy tini vágyik. Akkoriban vehettem meg én magam életem első ajándékát valakinek. Emlékszem anyukámnak az akkor még újdonságnak számító Silan öblítőből vettem vagy 3 üveggel. Jahj de ciki így visszagondolva.

Sok-sok évnek el kellett telnie, amikor ismét valamiféle igazi karácsonyom volt. 2001 volt azt hiszem amikor az akkori barátnőmmel és annak családjával ünnepeltem, de nem tartott sokáig az öröm, pár napra rá szakított velem. Ezek után meg mindig a kereskedelemben dolgoztam valamilyen módon, ezért a karácsony egyenlő volt nekem a sok munkával.

Egyszerűen nem érdekelt már ez az ünnep, a korábbi évek érzelemtelensége valahogy a karácsony napjait is a szimpla hétköznapok és hétvégék közé sorolta. Jó persze, voltak barátok, munkatársak meg egyebek de ez rész nem az, ami a karácsonyt kiemelné a mindennapok közül. Volt olyan év, amikor még karácsonyfám sem volt. Volt olyan év, amikor egyedül voltam, bár ekkor már nagyban tombolt a mobilkorszak és tízesével jöttek az idétlen sms-ek olyan emberektől is, akiket szinte nem is ismertem. A karácsony egyszerűen kimúlt és számomra nem volt több holmi kényszernél.

Aztán jött 2008. Ebben az évben jött a képbe Csilla, aki totálisan felforgatta (jó értelemben) az életemet. Minden megváltozott és a sorból a karácsony sem maradhatott ki. Kezdődött azzal, hogy két héttel szenteste előtt pár napos kirándulásra mentünk Ausztriába. Linz után (ahol fenséges, máig nem tudom miféle forró sajtos-baconos kenyeret ettünk) következett Bécs. Bécs, ahol a híres adventi időszak az elmondottaknál is szebb. Igen, tudom, hogy itt is a pénz körül forog sok minden, de most ezt félretéve, én nagyon élveztem az ott eltöltött időt a szerelmemmel a másik oldalamon. 3

Gyönyörű fények, érdekes vásárok, koncertek, díszítés és temérdek finom kaja és forralt bor. (Az a forralt bor, amit a trópusi ozzi kollégáim szentségtörésnek gondolnak). Ezek után természetesen a karácsony nem maradhatott el. Karácsony olyan formában, mint ahogy annak lennie kellett. Bár nagy gyakorlatom nem volt benne, de közösen a világ legszebb, szeretettel-szerelemmel teli ünnepét varázsoltuk akkor a szobába a vacsora, az ajándékozás, az esti programok és az éjféli mise által.

A következő karácsony az mindenféle szempontból rendhagyó volt, hiszen nem volt hó, nem volt fa, nem volt hideg. Ahogy akkor írtam: "34 fok, beach és karácsony". Két éve az ünnepet már Cairnsben töltöttük, totálisan felforgatva a bennünk korábban kialakult ünnepi képet. Bár nem álltunk (még) anyagi helyzetünk magaslatán, de megszokott töltött káposzta nem maradhatott el az asztalról, bármilyen is volt az idő kint, mi ketten a lehetőségekhez mérten megteremtettük magunknak a második közös karácsonyunkat.

Tavaly már egy nagy lépcsőt lépve, a jelenlegi lakásunkban, szép díszek között ünnepeltünk. A szentestét megelőzve a helyi ünnepi koncerten mi is lengettük a gyertyát és próbáltuk énekelni a számunkra elég ismeretlen dalokat. Az elmaradhatatlan töltött káposzta a la Csilla és a mákos/diós bejgli a la Csabi akkor sem hiányzott.

Idén talán megint másképp lesz valami, talán megint egy új elemmel bővül az ünnep. Az biztos, hogy karácsonyfánk (azaz valami afféle valami) lesz, az is biztos hogy ez lesz az első évvége immáron 30 év fölött sőt kis szigeten sem ünnepeltünk még, de ez is megváltozik ebben az évben. Ellenben nem fog elmaradni a már szokássá vált töltött kápi, meglesznek az ajándékok és itt lesz velem életem párja is, aki nélkül nekem nincs igazi, az a szívet melengető igazán igazi karácsonyom.