GONDOLATOK ANDREÁTÓL

Cserebere

Naponta többször haladok el a bejárathoz vezető úton, mégsem tudom a skarlát színű, húsos szirmú, fürtös virág nevét. Pedig hálás jószág, mert mióta itt lakunk, egyfolytában virágzik. Nyúlánk szára néha meghajlik a sűrű fonatú fűzér súlya alatt, ki a felhajtóra, én meg elütöm. A környező kertekben is gyakran látni, nyilván nem valami különlegesség.

Amikor Apu itt volt három éve, kézzel rajzolt térképet készített a kertünkről, és az összes növényt, ami a birtokon található, meghatározta. Kusza karikákba számokat írogatott, egy másik listára pedig a számokhoz tartozó latin neveket gépelte. A nyolcvanévesek komótos tempójában végezte a munkát, alaposan és precízen, de gyakran megpihenve a monszun párájának terhe alatt. A flora névsora 91 különféle trópusi, leginkább őshonos növényt tartalmaz.

Alpinia purpurata. Hmmm..., erre cseréltem el a húsvétot köszöntő lila ruhás orgonabokrot. A gyöngyvirág illatát a heliconia látványára, az őszt, a telet és a tavaszt az örök nyárra. Elcseréltem Csontváry Cédrusát 700-nél több fajta eukaliptusz fára, a cinegét kookaburrára. A libamájat Vegemite-ra, a Hold C-jét a mosolyára, a körút szmogját ciklonra, a Cassiopeiát Southern Cross-ra, Esterházyt a Cairns Postra, szülőföldem zavaros erkölcsi és szellemi értékrendjét a 60 százalékra. Elcseréltem Anyám ölelését örök lelkifurdalásra, a déli harangszót pálmák sustorgására, bundámat a bali ház árnyékára, torokgyulladást napszúrásra, az ikes igét folyamatos jelen időre.

Nem. Az anyanyelvemet nem cseréltem el. Nem adom az alanyhoz, állítmányhoz vagy egyéb mondatrészekhez illeszkedő ragjaimat, nyelvem gondolati
gördülékenységét, kiejtésbeli könnyedségét és gazdag dallamvilágát. Nem adom a magánhangzóimat, sem a nyíltakat, sem a zártakat, főleg az ű-imet és az ő-imet, legfőképp a szögedi ö-ket nem cserélem el semmi kincsért. Nem adom az időmértékes verselés hangsúlyos lüktetésű ritmusjátékát, nem adom a dallamos a hexa- és pentametereket, a rímmókákat. Nem adom a kedvenc szavaimat: a fűzfavirágot, a szamócát, a zúzmarát és galagonyát, a pirkadatot vagy a csillagos éjszakát, a patkánymagányt, a gyöngyharmatot és a szerelmet. De a félszavaimat, a szlengemet, még a nyelvroncs királyt és sirályt sem. Nem adom az agykérgem egy darabját, mely segít megszólalni álmomban, mely nélkül elvész a szellemesség és a humor s a köztünk levő különlegesen mély kapcsolat.

Csereberélünk, adunk és kapunk, nyerünk és vesztünk, örülünk és csüggedünk, szeretünk és utálunk, irigykedünk és megosztunk, hálálkodunk és siránkozunk, gazdagodunk és szegényedünk, és megfizetünk mindenért, ki többet, ki jutányosabbat. Mert olyan nincs, hogy az ember csak kap, de nem ad. Csereberélünk, közben életünk sinusfüggvénye világi természetességgel repít bennünket egyszer a magasba, máskor a mélybe. Akárhogyan is, mi a kör közepén állunk. Körbevesznek jó barátok...

A bejegyzést írta: Rákosi Andrea

-------------------------------------------------------------
A SZABAD MINDENT PROJEKT EGY SOROZAT, MELY KERETÉN BELÜL BARÁTAINKAT ÉS ISMERŐSEINKET KÉRJÜK MEG EGY TÖRTÉNET ÍRÁSÁRA, EZZEL GAZDAGÍTVA ONLINE NAPLÓNK SOKSZÍNŰSÉGÉT. A VENDÉGBLOGGEREK ÍRÁSAIT IDE KATTINTVA LEHET MEGTEKINTENI.