Mai második



1 Megjegyzés
Mostanában nem sok minden történik velünk, hiszen egy elég egyhangú időszakban vagyunk.
A vízum papírok kitöltésén át, fordításokon keresztül teltek az elmúlt hetek, vártunk dolgokra és várunk még mindig az új vízumunk elbírálására. Felettébb nehézkes ez az idő,
hiszen e vacak átmeneti időszak alatt sajna hivatalosan ne, dolgozhat egyikünk sem. Szerencsére nem hivatalosan vannak munkáim itthon, a napokban fogjuk átadni első ausztrál weboldalamat, mely egyfajta szállásokkal foglalkozó cégé, emg már készül egy másik is... Aztán túl vagyunk a mai napon egy kis baby sitterkedésen is, egyik volt osztálytársam hetente 1x-2x hozza valószínű hozzánk a 7 éves fiát.
Basszus, hogy milyenek a gyerekek??!!? Állandóan a videójáték, a harc meg a mittomén milyen power game, nem beszélve arról, hogy szegény Csillát fél óránként kérte szendvicsért. Aztán mind e mellett továbbra is önkénteskedünk, meg szoktunk tollasozni, sétálni, beachezni meg hasonlók... Ami megér még pár szót az az időjárás. Itt már lassan beköszönt a tél (erre felé csak száraz időszaknak hívják), és ezzel együtt az éjszakai hőmérséklet is lemegy olyan 18-20 fokra.
Akik ismernek, tudhatják hogy imádom a hideget, de hogy én este ilyen időben beburkolózzak a paplanba... Ez a szokás mostanában, mondjuk ki, hozzászoktam a trópusi meleghez...
Csilla nózija manapság hidegebb mint a járólap a konyhában, pedig nappal azért van 25-28 fok...
Szóval nincs nagyon mit mesélnem, most kicsit más időszakunk van, ami reményeink szerint 1-2 héten belül megszűnik :)

1 Megjegyzés:

Forrás Edit at: 2010. május 21. 10:04 írta...

Sziasztok!
Rendszeresen követjük a blogotokat, nagyon tetszik. Reméljük rövid lesz a várakozási idő és hamarosan kezetekben lesz a vízum, attól kezdve pedig újra robog veletek a szekér.
Már régóta felmerült az igény saját weblapra. Mivel Csabi ezen a téren "garázdálkodik" ezért lenne ezzel kapcsolatosan pár kérdésünk. Mivel gondolom ez másokat oly annyira nem érdekel ezért jó lenne személyesen - e-mail, skype - felvenni a kapcsolatot. Természetesen ha nektek sincs ellenvetésetek. Címünk: densnatura et gmail dot com vagy a skype-on Forrás Edit& Hant Szabolcs. Addig is minden jót és jó pihenést ebben a "dologtalan" időszakban.

Megjegyzés küldése

newer post older post