ÁLOM



2 Megjegyzés
Mindenkinek van egy álma, de nem mindenkié válik valóra. Egy spanyol fiatalember azonban véghez vitte a lehetetlent.
Ez az úriember José Paronella, aki 1898-ban Spanyolországban született, de 15 évesen már az ausztrál cukornád ültetvényeken dolgozott. A folyamatos munka sok pénzt termelt neki, mellyel 1924-ben hazatért, de 1 év után mézeshetei eltöltésére ismét Ausztráliát választotta. 1929-ben végül megvásárolt £120-ért egy több hektáros területet Észak-Queenslandben. Először épített egy házat, melyben az első időkben laktak, majd a Fő lépcső következett áthidalni egy sziklás rész és az erdő közti magasság különbséget. Közben elindult a kastély építése is, melyet szintén sajátkezűleg néhány barátja segítségével csináltak (az ujjaik lenyomata ma is látszódik a helyben kitermelt és elkészített agyag-cement összetételű építőanyagon).

Az építmények szerkezetét egy régi vasúti nyomtáv sínjeivel egészítette ki. Időközben létrehozta az akkori Ausztrália talán első mini vízerőművét angol tervek alapján, mely a birtokon található patak és vízesés energiáját használt aki, ezzel elektromosságot szolgáltatva a birtoknak. 1935-ben megnyitotta kertjét a nyilvánosság előtt, a színház teremben filmbemutatók lehetett nézni vászonszékeken ülve, a táncos partikat a színes fényekkel kiegészített showelemek színesítették (mindez az 1930-as évek közepén).

A kertészeti kialakítások folyamatosan készültek, teniszpályák, sétányok, hidak és további lépcsők építése segítette az oda látogatók és a családtagok szórakozását. Számos külföldről hozott növényeket telepített a több hektárnyi területen kialakított parkokba, több ezer fát és növényt ültetett el, továbbá a helyi patakok szabályozásával csatornákat alakított ki. Kislányáról, Teresáról elnevezett patak az 1946-os esős évszak hatalmas csapadéka miatt kiöntött, súlyos károkat okozva José Paronella energiát nem sajnálva 2 év alat újjáépítette a birtokát, létrehozva további pihenő egységeket, fürdőhelyet és piknikterületeket kialalkítva. 1948-ban Jose Paronella rákban elhunyt, álmát gyermekei vitték tovább, akik a meglévő állapotokat fenntartva egészen 1977-ig nyitva tartották, majd adósságuk felhalmozódása miatt bezárták azt.

1979-ben tűz ütött ki a kastélyban, 1986-ban egy ciklon söpört végig a területen, míg 1994-ben egy hatalmas árvíz pusztított. 1993-ban egy lelkes házaspár megvásárolta a terület, évek alatt rendbehozzatták azt, visszaállítva műemléki állapotba és 1997-től ismét kinyitott Jose Paronella parkja, mely a következő években sorra gyűjtötte be a rangosabbnál-rangosabb turizmus díjakat.
A Paronella Park jelenleg Queendland egyik kedvelt turista célpontja, melyet rengeteg önkéntes munkával próbálnak fenntartani, tovább célul tűzték ki a korabeli vízerőmű újbóli beindítását is. A parkban számos szökőkút található, melyek Jose Paronella fantasztikus ötletei nyomán ma ismét működnek mindenféle energia nélkül, csupán a gravitációt használva.
A Paronella Park egyedi látványa, különleges miliője minket is megragadott, élvezetes sétát tettünk az építmények között, etettünk halakat és teknősöket, átmentünk különleges sétányokon és hidakon. A következő képek talán éreztetnek valamit:


Mindenkinek van egy álma, de nem mindenkié válik valóra. Nekünk is van egy álmunk, mely reményeink szerint hamarosan beteljesedik...


Bejegyzést írta: CSABI


2 Megjegyzés:

Csaba at: 2010. június 24. 3:51 írta...

Tök jó a cikk, fantasztikusak a fotók!
A szökőkút működési elvére kíváncsi lennék. :)
Ui: Megérkezett a napsütés. (Ez a fránya légiposta, elég lassú.) :)

Csumby at: 2010. június 24. 17:16 írta...

Hát az elvre annyira nem tudok válaszolni, mindenesetre szép volt :)

Megjegyzés küldése

newer post older post