ÉS EGYSZER CSAK ESZEMBE JUTOTT A PECA



4 Megjegyzés
...hát ez úgy kezdődött, hogy ha már 5 percre lakok az óceántól (bocs, Korall tengertől), miért ne használnám ki és próbálkoznék meg a pecázással. Kb 10 éves lehettem, amikor Peti barátommal pecáztam életemben először és fogtam ki a csömöri tóból valami kárász félét. Ezek után meg csak szemlélője voltam a barátaim horgászélményeinek (általában hajnalban). Na már most sokakat látok pecázni a mólon és a parton napközben is, gondoltam akkor miért ne társulnék be, próba-szerencse. Kezdésnek ajánlották az őslakosok megoldását, egy pár méteres damil, rajta horog és egy haldarab. Gondoltam "ááá Csabi, ennél azért több kell", így elsétáltam egy second hand shopba, 10 bot közül kiválasztottam a legjobb állapotban lévőt szerelékestül mindenestül $15. Na mondom, ennyi még belefér :), plussz vettünk hal darabokat a történésekhez.

Első alkalommal irány a móló (előtte jól megnéztem mikor van dagály, mert azt hiszem az a legjobb idő). Csali a horgon, dobjuk be. Na jó, de hogy kell azt? Csillával tanakodtunk, aztán sokadjára elég szépen tudtam már csinálni az első fázist. Beszélgettünk, dalolásztunk, újra bedobtam, közbe lement a nap is. Úgy 3 óra után feladtuk, semmi mozgatás, hát irány haza. Búsan.

A következő alkalmat nem írnám, mert dettó ugyanúgy zajlott mint az első. Valamikor utána azt vettem észre egy helyi őslakost szemlélve, hogy a saját módszerével 76 másodpercenként húzta ki a halakat, de komolyan. Jó-jó, nem nagyokat, olyan 10-15 centisek lehettek. Ekkor eszméltem, mégis az ő technikájuk a jó, hmmm... Nem szeretnék én cápákat fogni meg 30 kilós nagyhalakat (már hogy a fenébe ne :))) ), elég lenne nekem a tenyérnyi nagyságú is... Csak sikerüljön mááá.

Múlt héten aztán pár ismerőssel (és remélt, általuk képviselt szaktudással) felvértezve elindultunk ismét (ezúttal Yorkey's Knob-ra). A szokásos csali felrakás után bedobtam és és és és és ránciágálni kezdte valami, berántottam, lelkesen húztam ki. Úgy tekertem mint aki az életéért küzd, szívverés felgyorsul, nagyokat lélegeztem (a szám biztos a fülemig ért és tán el is vörösödtem), de a vége csak egy üres horog lett :(. Szomorúan, de nem csüggedve ismét bedobtam, közben dumálgattunk. Egy hirtelen rántás és ÉRZEM, megint valamiiiiiiii. Ó mondom, most nyugodtan és semmi izgága mozdulat. Fél perc után megtörte valami a feszített víztükröt, a mozdulatlan víz kicsit hullámozni kezdett és színt váltott. Egy hegyes olló után két golyószem is kibújt a vízből, hát egy rák volt az. Hirtelen nem tudtam hová is tegyem a dolgot, mit is kell most csinálni. Nem volt amúgy olyan kicsi, olyan 14-16 centis lehetett. Miután leraktam a földre, fordult egyet, és visszaoldalazott a vízbe. Juhúúúúúú, örültem, életem első igazi fogása. Igaz csak egy rák volt, de mégis, az első igazi :).
Ezek után már nem történt semmi különös, csak pár ráncigálás. Csilla is kipróbálta a horgászást, egész profin dobta be és fogta a botot, biztos egyik felmenője horgász volt... És megalázkodva magam előtt kipróbáltam az őslakos technikát is, eredménytelenül. De mégis az érzet bennem van, nem vagyok megátkozva, nekem is sikerülhet :) .

Minden esetre aki pecázik / pecázott tengerben, és van pár perce írogatni, igazán adhatna pár tanácsot, hogy mekkora horog, milyen szerelés, milyen csali... Ez a legnagyobb félelmem, hogy rossz a cél szerszám... Köszi előre is :)


A bejegyzést írta: CSABI

4 Megjegyzés:

Csilla at: 2010. június 24. 22:44 írta...

Elárulom videó is készült a nagy ho ho ho fogásról...azt is kérjük bemutatni!
(láttátok volna Csabi arcát, amikor meglátta a nagy rákot a horog végén:)))) )

Csumby at: 2010. június 24. 22:46 írta...

Videó még nincs nálam, jövő héten lesz. Ha valakit érdekel, gyüjjön vissza :)

Csaba at: 2010. június 26. 4:06 írta...

Gyüvök! :)

szokolka at: 2010. június 26. 4:53 írta...

El sem mozdulok, maradok addig amig itt nem lesz a video :)

Én voltam rákfogó segéd is auban :) nagybácsikám mondta nekem, gyere Melinda megyünk veszünk halat a rákfogáshoz. El is mentünk vásárolni halat, valami speckót, majd az otthoni rákfogóba tettük bele. A "parton" laktak, a telek végén víz volt. Mondta nekem, hogy Melinda holnap ez tele lesz rákkal. Izgatottan vártam a másnapot, amikor mentünk a zsákmányt megnézni. Reggel még üres volt... de nem adtuk fel, vártunk estig. Estig egy azaz egy darab rák mászott bele a hálónkba. Ezt az egy rákot a hűtőbe tettük, a hálót meg a garázsba, mivel azért a rákok, vagy valami a halat kiették belőle ...

Megjegyzés küldése

newer post older post