EMINEK

Levélnek indult, aztán mégis blog bejegyzés lett belőle, mert igen ez a mi életünkről szól, gyengeségeinkkel együtt.

Előbb olvasgattam egy blogot, egy család Ausztráliába indulásának perceiről, nagyon szépen írt a búcsúzkodásról, és lehet, hogy az esős idő, de lehet más is...eszembe juttatta, hogy milyen nehéz volt nekem is a búcsúzkodás...álltunk a reptéren s mindent mondtunk volna egymásnak a nővéremmel, de mégsem szóltunk.

Így 10 hónap után, mondhatni kialakultak a mindennapjaink, otthonosan járkálunk a városban, üdvözöljük a szomszédot előre gyártott köszönési forma nélkül, rutinosan vásárolunk....mégis van, amikor keresünk valamit/valakit ..s nincs.

Ma reggel megtaláltalak, Emi, megint egy kis csomagban, amit reggel vettünk át a postán, egyszerre örültem és egyszerre dühös voltam, hogy miért csak így.

Hát hiányzol nagyon! És jól van ez így!

Köszönjük a csomagot, benne volt a sok szeretet, törődés, aggódás, minden, amit küldtél és bízok benne, hogy egyszer viszonozhatom mindezt!

húgod, Csilla