...mi minden történt, az előző bejegyzés óta...
Lassan kezdünk berendezkedni új lak-unkba, bár vannak még hiányosságai, de egyre szebb és jobb. Már volt 1-2 barátunk látogatóba (sőt ma a főnökömék is hivatalosak voltak egy estebédre), tervezünk csinálni egy kisebb lakásavatót is valamikor a közeljövőben... Kiélvezzük a komplexum adta lehetőségeket, szinte minden nap minimum fél óra a medencében telik, tervezünk lekukkantani a konditerembe is és ha szerzünk valahonnan teniszütőt, az is sorra kerül, bár a közeledő esős évszak lehet keresztbe tesz. Tegnap voltam barátokkal garagesale-eken, pár kacat közül kiválasztottam többek közt egy 10 dolláros házimozi hangfal szettet is, tegnap estére beüzemeltem, ma meg már élveztük a hangját is a szomszédok örömére...
Többen kértetek ilyen-olyan úton tőlünk képeket az új lakásról. Már rég csináltunk, de sajna elkeveredett a fényképezőgép usb kábelje, a memóriakártya pedig egyikünk notebookjába sem passzol természetesen. Pár nap, amint az ebayről megjön a kábelünk, lesznek fotók, türelem.
Amúgy mostanában mintha valami bermuda háromszög lenne körülöttünk, mert az egyetlen, jól működő konnektor átalakítónknak is lába kelt. Ha már a "lábon kelésről" beszélek, történt ma egy nagyon idegesítő dolog. Amíg javában ettük a hortobágyi palacsintát a főnökömékkel, valaki Kínából feltörte a gmailes fiókom, küldött mindenkinek egy vírusos emailt, kitörölte egy havi levelezésem és az összes kontaktot. Sosem volt még ilyen, de rohadt idegesítő. Ezúton is elnézést mindenkitől, akinek mindenféle angol nyelvű üzeneteket küldtem.
Aztán az internet még egy harci dolog mostanság. Az előző szolgáltatónknál döntöttünk, hátha olcsóbb és egyszerűbb lesz minden. Természetesen nem az, ismét heteket kell várnunk. Első lakásunk esetén a várakozási idő alatt McDonalds-ba járkáltunk az első hetekben, de mivel a közelben nincsen meki, mobilinternet mellett döntöttünk. Ez otthon nem lenne olyan nagy szám, elég elterjedt dolog szerintem. Itt viszoooont: drága ($70-2GB) és szar, hol megszakad, hol működik, hol van térerő hol nincs. Kicsi a keretünk, szóval nagy részben csak skype és email (a csomag tartalmaz special offert: unlimited facebook - hurrá! ).
Voltunk a héten orvosnál is. A leadott vízumunkhoz szükséges ismét orvosi vizsgáltat, mert a legutóbbi 1 év 5 hónapja készült, az pedig csak egy évig érvényes. 1 hete voltunk tüdő röntgenen (kb 10 perc volt, $300), csütörtökön pedig orvosi vizsgálaton. Súly-, magasság és vérnyomás mérés, vizelet-, szem- és hallásvizsgálat, pár egyszerű kérdés. Ha a várakozást nem számítjuk, volt kb 8-10 perc fejenként, de elkértek érte $400-t. Ezek után még elrohantunk vérvételre (este 6kor), ott a nőci tök aranyos volt, mondta, tudjuk-e hogy az is pénz? Valamelyest számítottunk rá, csak arra nem hogy az is $250 volt... Emlékszem, otthon valami 12000 Ft-ot fizettünk kb másfél éve, most 950*198 Ft-ot. Elég lehúzás szaga van ennek a résznek, de sebaj. A végkifejlet a lényeg :).
Jövő héten advent első vasárnapja lesz, lassan itt a karácsony. Második karácsonyunk Ausztráliában. Most már nem lesz furcsa a hó mentes, fagy nélküli hideg ünnep, bár a fenyőfa illata, a hófehér táj és a forralt bor mégis hiányozni fog. Ti hogyan szoktátok a karácsonyt ünnepelni Ausztráliában? Van valami speciális ozzi szokásotok vagy az otthoni "töltöttkáposztás" feelinget ti is átmentettétek esetleg?
Szép hetet mindenkinek!
LÁSSUK CSAK...
Categories:
Ausztrália,
csabi,
internet,
költözés,
lakás,
ünnep
A bejegyzést írta Csumby
4 Megjegyzés
A bejegyzést írta Csumby
4 Megjegyzés
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


4 Megjegyzés:
Én már a lakásunk felső emeletét kidiszitettem, lassan az alsót is kifogom, kivéve a nagy fánkat. Azt meghagyjuk 24-ére. Eddig sosem csináltam töltöttkáposztát mióta nem Magyarországon élünk, de mivel itt Ausztráliában lehet kapni savanyitott káposztát hentesnél, igy most az lesz, de nem sok, mert már elszoktunk az ilyen kajáktól. Illetve a bejgli sem marad el. Egyébként mi mindig BBQ-zunk, jó helyi szokás szerint. És a lakást is kidiszitem november végén , kivéve a fát :)) üdv Zafi
Mi december első hétvégéjén feldíszitjók a fát, főleg Timi miatt, akinek az orsztálytársai mind elbüszkélkednek vele, hogy miylen szép a fájuk. Hát ő sem maradhat ki... :)
Töltött kápit első évben csináltam, de nem lett túl jó, meg amúgy sincs oda érte rajtam kívül senki, úgyhogy nem szenvedek vele. Beigli az van, meg mézeskalács is, az jóval korábban, hogy Timi tudjon vinni a suliba. És a Santa jön 25-én reggel, amikor odahaza este jön a Jézuska (gyerekek olyan izgatottak, hogy ilyenkor 6-kor már rég fent vannak...). Ja és szenteste kitesszük a sütit meg a tejet a Télapónak, meg egy répát a szarvasoknak. Hát így. :)
Na az orvosi vizsgálat egyértelmű lehúzás... egy valag pénzbe kerül ez a bevándorlósdi, de maximálisan megéri.
Squash ütőket tudok kölcsönözni, bár azzal nem mentek sokra a teniszpályán... :)
Én ragaszkodom a 24-én való ünnepléshez. Beiglit, gesztenyepürét két éve készítettem, tavaly nem, de beiglit talán idén megint fogok.
Nálunk továbbra is 5-én este jön majd a télapó, mert Santa túl elfoglalt lesz karácsonykor a világ más részén :D
A karácsonyfát csak 24-én díszítem fel.
Nekünk lesz szép trópusi adventi koszorúnk és ajtódíszünk by Csilla de ennyi, semmi karácsonyfa... Esetleg jövőre :)
A menü az ünnepekkor töltött kápi az tuti, Csilla nagyon finoman főzi, lehet én meg megpróbálkozom egy jó kis bejglivel... Meg be van ígérve nekünk egy barátunk által halászlé is... Csilla még sosem evett, nekem meg utoljára apukám főzött hajdanán, úgy 12 éve...
Judit, az ütőidet asszem tudod használni, mintha Zoli mondta volna, hogy valamerre Cairnsben van fallabdázó hely... A teniszütő gond ma megoldódott, de azért köszi :o)
Alexandra, jó hogy tartjátok az otthoni szokásokat, dátumokat, nekem is ezek állnak közelebb a szívemhez (még...). Tavaly is hozott a mikulás mind a kettőnknek ajit, emlékszem csizma híján a Csilla tangapapucsá "-ba" raktam a csokikat :)
Megjegyzés küldése