PILLANATKÉPEK



4 Megjegyzés
"Péntek van, közeledünk az éjfélhez, de még semmi sincs bepakolva a holnap kora reggeli induláshoz. Itt ülök a gép előtt és még a feltorlódott munkahalmaz egyik elemét pofozgatom, de látom ebből már nem lesz semmi. Csilla ide-oda rohangál, hol egy ruhadarab, hol egy fogkefe van a kezében -ő már pakol. Közben becsekkoltam, és én is "összedobáltam" a fontosabb cuccokat. Kell is, mert már hajnali egyet ütött a falióra."

* * * * *

"Berreg ez az idétlen ébresztő, amióta megvan az új telefonom minden reggel vagy 20 évvel ezelőtt divatos csörgő órára ébredek, vagy valami hipermodern ufóleszállás fültanuja vagyok. Vagyunk, hiszen Csillát sem lehet alva hagyni ezekkel a dallamokkal. Na de most nem is alhatunk, hiszen közeledünk a fél5-höz, kemény 4 óra alvás után, kinti sötétségben kómás szemekkel kéz a kézben sétálunk. Nagyon reggel van még, madarak közül is már csak (még csak?) a curlew-k sikongatnak, a bőröndünk műanyag kereke minden huplin nagyot ugrik Tibi autója felé menet."

* * * * *

"Az első repülős élményünk azóta, amióta elhagytuk Magyarországot. Az első alkalom, hogy nagy város felé tartunk Ausztráliában. Autókáztunk már sok száz kilométereket Cairnstől északra és nyugatra is, de ott mindenhol a természet fogadott minket.

Ezúttal a cél Gold Coast reptere volt. Lett volna, ha a Jetstar nem törli a járatunkat. Brisbaneben landolunk, majd vonaton másfél órán át csücsülve végül "idegnevezetőkicsitnáthás Ervin" és "istenicurryfőző Erika" lakájos és hotelt megszégyenítő minibárral ellátott szobáját birtokba vesszük."

* * * * *

"Álmosság van bennünk egy rakat, de a kirándulásokkor megsokszorozódó andrenalin mégiscsak ébren tartott."Pingvinek -ők voltak az első állatok, akiket megpillantottunk a SeaWorldben. Rettentően aranyos és felettébb kíváncsi lények ezek. Eredményesen csinálunk minimum 25-30 képet izgatottságunkban, de "az üveg fal nem barátja a vakunak" címszóval lényegében a képek bennünk élesebbek lesznek, örökre:). 
Sétálunk, leülünk, eszünk, ráját simogatunk és cápával, halakkal és korallokkal teli akváriumot tanulmányozunk kint és bent, fönt és lent. Böködünk szerencsétlen tengeri csillagokat, nézünk ásítozó jegesmedvéket, ámulunk a világ legokosabb delfinjeinken és jókat kacagunk pályát tévesztett, rendőr nyomozót játszó fókákon. Nagyon élvezzük, meg is éhezünk egy kis fish&chipsre. Morbid, nem? :)"


* * * * *

"Új nap, új terv. Gold Coaston több mint félmillió ember lakik, és köztudott hogy ennyi ember közül vannak olyanok, akik inkább felfelé mennek lakni, mint széltében. Látunk is jó néhány felhőkarcolót, egyre fel is merészkedünk, név szerint a Q1-re mely a maga 323 méterével és 78 emeletével Ausztrália legmagasabb épülete. Kötelező fotózkodás közben néha elámulunk, "hogy a fenébe lehet egy ilyet felépíteni". Körbe nézve mindenhol házak, kisebb nagyobb folyók (csatornák) hosszan elterülő, gyönyörű tengerpart tele emberrel. Le is ülünk közéjük egy kis csemegézésre. A városban sétálva és a külvárosokban autókázva valahogy Cairns érzésem támad kevesebb madárral, nagyobb, szebb és nyüzsgőbb belvárossal, több emberrel. Csilla még hozzáteszi, hogy "nagyobb és jobb ruha választékkal".


"Kora délutáni falatozás után éppen a Story Bridge-en sétálunk át (immáron Brisbane-ben). Autók, emberek és biciklisek mindenhol. Rohannak mint az őrült. Kicsit szürke ez a város -mondom Csillának, mire ő kontrázik "mit szürke? büdös is...". Tény, hogy a kifinomult, 2 éves trópusi orrunk nem ehhez van szokva -tudjuk be ennek."

* * * * *
"Ha nem lenne új telefonom, nem tudnék a fűben ülve bicikli bérléshez regisztrációt csinálni. Már ezért megérte. Kellemes csalódás, hogy 10 percen belül már mindketten a Lipon Ice Tea reklámmal díszített sárga biciklinkkel tekerünk a Brisbane folyó partján, sőt az időközben defektessé vált első  kerék Csillánál meglehetősen jól bírja az utat. Aztán persze, hogy nem találunk egy újabb bicikli állomást sehol, pedig a Southbank elvileg a központja ennek a városnak nevezett élőhelyen."



* * * * *
"Jaj de izgi, hajókázunk -gondolom magamban és leülök egy árnyéktól védett helyre a CityCat, folyón közlekedő vizibusz egyik kényelmes ülésére. Az izgalom hamar alább hunyt, hiszen a belváros érdekességét felváltotta a külváros egyhangúsága, no de sebaj majd délután -gondolom magamban. Aztán a nap végére konstatáltuk mindketten, hogy a "város vibráló szívében" lévő leírhatatlanul szép virág lugason kívül nem sok szépet és jót találtunk. Na jó, a felhőkarcolók és a belváros esti fényekkel megtűzdelve szintén jó pont. De az már nem, hogy egy brisbane-i programok után kutatva nem igazán találtam semmit 50-60 km-es körzeten belül."

* * * * *

"Ez már az utolsó ittalvós nap, ezért a hűvös estét ki kell használni valamire. Fel is keressük a napok óta szemmel tartott csokibárt s lélegzetet és nyál termelést elfojtva várunk az utcáig kígyózó, hosszú-hosszú sorban. Sűrű és dark -én már kigondoltam előre, melyet meg is kapunk egy szuper formájú bögrében. Szívem szerint visszamennék a sorba és a következő napot ott tölteném minden egyes fogást megkóstolva -na de a fogyó kúrát se adhatom fel teljesen, maradok a seggemen:)"

"Életünk első autóbérlését és "autópálya kijárat megtalálási problémáit" leküzdve még meglátogatunk pár suburb-öt, sőt egy régi, kedves emlékeket felidéző pénz költési állomást is megcélzunk -igen, az IKEA-ra gondolok. Sétálva a Magyarországon megszokott stílus között, lélek melengető húsgolyókat tunkolva az áfonyaszószba rájövök, hogy néha olyan jó a nosztalgia."

* * * * *

"Hát persze, hogy a bőröndünk súlyát 4 kilóval átléptük (kellett nekünk vásárolni). Ez kiszed, az bemegy, összecsuk, tuszkol, gondolkozik és számol. Persze minden sikerül végül, persze a repülő majd egy órát késik, persze hajnali kettőig nem alszunk és persze egy nagyon élvezetes, élménnyel és tanulsággal teli kirándulást hagytunk magunk mögött".


A bejegyzést írta: CSABI
Dátum: 2011.10.29


.



4 Megjegyzés:

Meso at: 2011. október 29. 19:56 írta...

nagyon tecc:) szép helyeken jártok

Akos at: 2011. október 30. 12:38 írta...

Gratulálok a bejegyzéshez, Csabi, nagyon megfogott a stílusa, tök jó lett. Olyan, mintha az ember egy moziban lenne, és néha felvillanna egy-egy kép, ahogy pakoltok, álletkertben vagytok vagy éppen bicikliztek... :) Élvezetes volt olvasni, köszi!

Névtelen at: 2011. november 6. 9:32 írta...

Hat ne haragudj de eleg tajparaszt stilusod van. Cirka egy nap utan ki mered jelenteni Brisbane milyen szar es nincs ott semmi! Ez eleg kemeny!

Csumby at: 2011. november 6. 12:28 írta...

A "tajparaszt" stílus úgy tűnik tőled ered kedves névtelen.

Aztán meg engedtessék már meg, hogy meglegyen a saját véleményem a saját blogomon a saját benyomásaim és a saját értékrendem szerint.

Megjegyzés küldése

newer post older post